Rólam

Szia, üdvözlet a blogomon! 



Nos, gondolom azért kattintottál ide, mert érdekel, ki van a képernyő mögött.  Saskia vagyok, 16 éves, és kiskorom óta foglalkoztat az írás, de eddig soha nem találtam meg azt a felületet, ahol otthonosan mozoghatok, és teljes egészében kifejezhetem önmagamat.  Jelenleg egy angol két tannyelvű iskola padját koptatom, négy éve, mivel hatosztályos képzésben veszek részt. Angol – magyar kettős állampolgársággal rendelkezem (valamint valamennyi százalékban maláj is vagyok), de kiskorom óta Magyarországon élek, viszont a jövőmet Nagy – Britanniában képzelem el, hiszen kiskoromtól kezdve rajongók mindenért, ami ott van. Álmom, hogy valamilyen kommunikációs, nyelvekkel kapcsolatos területen tudjak el helyezkedni.
Hogyan kerültem ide? Olyan 10 éves koromban ismerkedtem a webnode, valamint az ucoz weboldalakkal, és próbálkoztam lovas blogokat létrehozni. Egy idővel ezt kinőttem, és megismerkedtem ezzel a felülettel, de az elején nagyon bénácska voltam, de végig kellett ezt az utat járnom, hogy tapasztalatot szerezzek. (ugye milyen bölcsnek hangzik?)

Ahol mindig otthon érzem magam!
Amióta az eszemet tudom élek-halok a lovakért, hat évig rendszeresen lovagoltam, mindig kint voltam a lovardában, amennyit csak tudtam, mert ott élőben is önmagamat adhattam, azonban három éve abbahagytam, akkor azt mondtam véglegesen, de nem hiszem, hogy kibírom életem végéig lovak nélkül.

Magamat egy álmodozó, pozitív lánynak mondom, de utóbbi nagyban függ, hogy milyen társaságban vagyok, mert képes vagyok önmagam ellentéte lenni.
Úgy érzem az írásban, és a blogolásban önmagamat tudom adni, amit itt olvastok, teljesen én vagyok!:)




Elérhetőségek
e-mail: riderviolett@gmail.com
facebook oldal: Sasha's Voyage (kattints rá)  
facebook profilom: Violet Rider





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése